A kérdés természetesen nem a Rackforest gépparkjára vonatkozik, nálunk a legidősebb szerver csupán két éves. A kérdés inkább azokat a nagyobb szervertermekben pókhálóval beszőtt sarkokat célozza meg, ahol megbújhat még egy-egy őskövület, olyan vas, ami valamiért az évek alatt folyamatosan el tudta még látni a feladatát. Leginkább nyilván azért, mert a mai igényekhez képest szerény taszkokat osztottak rá.
A The Register nemrég írt egy ilyen példányról. 18 évig és 10 hónapig napi 24 órában teljesítette a feladatát, mígnem 2016-ra virradóra – sapkalevétellel egybekötve – lekapcsolták.
Az 1997 óta működő szerver a mai napig elfogadhatóan teljesített, írta a rendszergazda. Egy 200MHz-es Pentiumról beszélünk, 32 megabájt RAM-mal, 4GB SCSI-2 meghajtóval. Ez utóbbi kezdett errorokat dobálni, ezért kellett végül inkább a csendes elmúlás mellett dönteni. Egyébként a Seagate volt a merevlemez gyártója, végig ez működött benne, csaknem két évtizedig kattogott megbízhatóan.
Hogy mi volt a szerver feladata? Adatokat gyűtött a user sessionökről, számlamásolatokat tárolt, figylemeztető üzeneteket küldött ki adat- és hívásadatokkal összefüggésben, lekérdezéseket kezelt. A szoftvere is a korának megfelelő volt, természetesen nem volt szükség és lehetőség GlusterFS fájlrendszert használni a petabájtok hatékony kezelésére, és kvm, xen, vmware, hyperv virtualizáció sem valósult meg rajta. Az operációs rendszer a halál pillanatában egy FreeBSD 2.2.1 volt (a világ már 1998-ban elhaladt mellette, hiszen akkor jelent meg a FreeBSD 3.0) – későbbi operációs rendszerek a rajta megvalósított feladatok alapvető átgondolását igényelte volna.
De nem ez volt a legrégebbi működő szerver!
A lap számára később kiderült, hogy egy cég telephelyén a mai napig dolgozik 150 darab Adec400xP Application Server is: ezek standard hardvere még egy i486 CPU volt 33 Mhz-es órajelen. Sőt, kiderül, a húsz éves konfigurációk nem is olyan ritkák: beszéltek egy DR-DOS-sal hajtott Pentium-120-ról, egy HP Netserver LX Windows NT 4.1-gyel, ami DNS szerverként üzemelt, és egyszer 15 év után kénytelenek voltak újraindítani. Ezért meg kellett keresni, ami nem bizonyult könnyű műveletnek. Micsoda legenda, ha igaz.
A cikkben olvashatunk még IBM e x235-ről, négy Pentium III-mal hajtva, aminek nem a számítási teljesítménye, inkább a súlya a különleges: úgy 50 kilót nyomtak a szerverek darabonként, legalábbis a rendszergazda ennyire becsülte őket. Az adminok évente indították újra az 1997 óta éjjel-nappal működő szervereket, amikre a kötelező karbantartási munkák azt jelentették, hogy azon a héten már nem kellett konditerembe menni a szerverteremben dolgozóknak.
És hogy miért maradnak bekapcsolva szerverek két évtizeddel a megvásárlásuk után is, miközben a zsebünkben található okostelefon nagyjából 200 gigaflopszos számítási teljesítményének ötezred részére képesek már csak ezek a poros gépdinoszauruszok, és a zsebben elférő, saját akksis szerverek fejlesztése egyáltalán nem is olyan ritka? Az egyik lehetőség, hogy elfelejtették őket kikapcsolni. A másik, hogy még mindig rengeteg olyan feladat vár a szerverekre, amik elvégzésére elegendő lenne egy sokkal kisebb teljesítményű vas is. A rossz kihasználtságra természetesen megoldást jelentenek a virtuális szerverek, a VPS-ek, de ez már egy másik történet.
