A RackForest Zrt. jelenlegi formájában 2013-ban kezdte meg működését.

A RackForest tulajdonosai, vezetői azzal az elhatározással alapították meg a céget, hogy Magyarországon is elérhető legyen olyan professzionális szolgáltatás a szerver bérlés, üzemeltetés és hosting a piacon, amely a legmodernebb eszközök, infrastruktúra előnyeit kihasználva, árait reális, megfizethető szinten tartja, miközben világméretű cégekre jellemző stabil, megbízható szolgáltatást nyújt. Emellett fontos cél, hogy a magas színvonalú, biztonságos szolgáltatás és fejlesztés mellett a cég mindig közvetlen kapcsolatot tartson fenn ügyfeleivel, a szakmával és a versenytársaival.

A RackForest vezetése 2014-ben két nagyon fontos szempontra helyezte a hangsúlyt amikor elkezdte fejleszteni a céget. Az egyik a minőség volt, tehát az, hogy a szerverek  rendelkezésre állása maximális legyen, és olyan redundanciát érjünk el nagy átviteli sebesség mellett, hogy a nagyokkal versenyezzünk ebben. A másik fontos szempont az volt, ahogyan az ügyfelekkel bánunk.

Egy ügyfél nincs magára hagyva, nem egyedül kell meghoznia a döntéseket, amiket beregisztrál, kitölt, mi meg beállítjuk neki a kellő paramétereket. Ez nem egy gépies folyamat. Nekünk fontos, hogy mit szeretne az ügyfél, megbeszéljük vele, mik a céljai, és hogyan tudja ezeket elérni.

Szívből, kedvesen, szenvedéllyel. 

A legtöbben ettől máris úgy érzik, hogy a lehető legjobb helyre jöttek. Megértjük: mi is ilyen szolgáltatókhoz vonzódunk, mert az ilyen szolgáltatók segítségével tudunk úgy haladni a saját üzletünkkel, ahogy szeretnénk. Fennakadások nélkül. Úgy, hogy közben élvezzük, és nem szorongunk. De mindez kevés lenne, ha a szolgáltatás minősége, a műszaki paraméterek átlagosak vagy rosszabbak lennének. De mi arra is figyeltünk, hogy ezek is átlagon felüliek, sőt kiválóak legyenek.

Magyarország három legjobb helyszínének mindegyikén ott vagyunk, mindenhol két különálló szünetmentes működik, valamint egy vagy két dízelaggregátot kötöttünk be, valahol pedig eleve két trafón kapjuk az áramot, két külön betápról. Ez nem csak azért jó, mert mindhárom helyszínen tudnak távközlési vonalakra kapcsolódni, hanem mert ha valaki kihasználja a három független lokációt, akkor ha bármelyik helyszín kiesne (valamilyen kisebb katasztrófa esetén), akkor is megy tovább minden, mintha semmi nem történt volna.

Remek Supermicro szervereink vannak, és alig kerül többe a bérszerver, mint a sima hosting, pedig ott az ügyfél a saját szerverét hozza. Két óra alatt cseréljük a hardvert, és ha megegyezünk, hogy egy giga a sávszélesség, vagy 10, az akkor annyi, garantált, mindig. Bármikor elérhető a teljes sávszélesség, nem terheljük túl a vonalakat, ha valaki nagyon éhes, áttesszük oda, ahol kényelmesen elférnek. Rugalmasan követjük az ügyfél növekedését, ahogy nő az üzleti eredmény és forgalom, úgy tesszük be az újabb és újabb hardvereket, igény szerint.

Rackforest

Atiyeh Nabil

Atiyeh Nabil

Ügyvezető igazgató

Több multinacionális cégnél és magyar kis- és középvállalatoknál szereztem tapasztalatot, különböző vezetői pozíciókban gyártás, telekommunikáció és internet területeken. A Flextronicsnál hozzám tartozott a globális beszállítói és ügyfél számlakezelő rendszer. Később a Vodafone Magyarország IT biztonság és IT stratégia tervezésében segédkeztem.
A Docler cégcsoporton belül a DoclerWeb Kft. és Dotroll Kft. vezetéséért voltam felelős. 2011-ben megalapítottam a DoclerWeb hosting üzletágát, 2012-re elismertté és sikeressé tettem.

Angeli János

Hálózat és infrastruktúra igazgató

Angelo néven ismer az IT szakma. Hálózati mérnök, 1998 óta internetszolgáltatóknak dolgozom. Az ISZT megbízásából 2002 óta üzemeltetem a BIX-et. Olyan jelentős szervertermeket ismertem meg személyesen, mint a Telecity, a TeleHouse, a GlobalSwitch vagy az InterXion. Magyarországon hét szerverterem tervezésében és építésében vettem részt, köztük műszaki vezetőként az Interware, illetve a Docler cégcsoport, később DoclerWeb szervertermének építésében és üzemeltetésében is. Az Interware-nél több mint ezer szerver, az akkori a hazai webszerver piac 40-50% működött a felügyeletem alatt. A DoclerWeb hálózat és infrastruktúra osztályvezetőjeként egyedülálló, világméretű IP gerinchálózat építése és üzemeletetése is hozzám kötődik.

Angeli János

Miért válasszon minket?

RUGALMASSÁG

Ügyfeleink igényei a legfontosabbak, ezek határozzák meg a szolgáltatásokat, termékeket, folyamatainkat.

BIZTONSÁG

Magyar magánszemélyek erős tőkéje nyújt biztonságot az elkövetkezendő 10-20 évre.

TAPASZTALATOK

Dolgoztunk világméretű cégeknél, így az itt látott és tanult dolgokat felhasználjuk saját folyamatainkban.

SZAKÉRTELEM

Kollégák évtizedes tapasztalattal rendelkeznek és elismert szakemberei területüknek.

HIVATÁS

Célunk a magas színvonalú, kedvező árú és ügyfélbarát szolgáltatás Magyarországon is.

PARTNEREK

Globális multinacionális vállalatok a beszállítóink, akiknek élvezzük bizalmát és stratégiai partnerségét.

2015

A napokban két éve annak, hogy az első RackForestes e-mail megszületett, az első rack szekrényt kinyitottuk és izgatottan vártuk az első ügyfelet.

Sok-sok munka árán, ma a nyolcadik racknél tartunk, több mint 500 szerverünk és több mint 800 ügyfelünk van. Ügyfeleink között vannak Magyarország legjobb fejlesztő cégei, webshopjai, hírportáljai, ügyviteli és számlázó rendszerei és streaming szolgáltatói.
Szerénytelenség nélkül állíthatom: hatalmas teljesítmény ez. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk a csapattal, az odaadásuk, tudások és tapasztalatuk nélkül biztos nem sikerült volna.
Köszönöm ügyfeleinknek a bizalmat és a támogatást! Különösen a kezdeti bizalmat, amikor bizonyítani kellett, hogy méltók vagyunk a ránk bízott szerverekre, a legféltettebb kincsükre! A jövőben töretlenül folytatjuk a növekedést. Építjük a második helyszínt, ami már saját szervertermünk lesz és várjuk az izgalmasabbnál izgalmasabb projekteket. Tehát egy nagy mosoly az elmúlt két évre és a jövőre, ami vár ránk.

Nabil

2016

Ismét eltelt egy izgalmakkal és sikerekkel teli év. A harmadik évünket zárjuk. Sikerült megduplázni a számokat: 1700+ Ügyfél, 1000+ szerver és 19 rackszekrény.

Ezen felül megépült a mi saját szervertermünk a Victor Hugo utcában, így már két helyszínen vagyunk jelen.
Nagy projektekben bizonyítottunk, mint a Telenor MyTV streaming, Openstack private cloud implementációk… Elértük, hogy a RackForest ismert és kiemelkedő legyen: Az ügyfélszolgálat messze a magyar átlag feletti, közvetlen és barátságos.Mind a kommunikáció a cég részéről, mind pedig a technikai oldal kellemes csalódás volt nekem az eddigi magyar szolgáltatókkal szemben.Fontos számomra hogy szívvel csináljuk. Másképp nincs értelme. Gyakran meglepődök azon, hogy egy napom során szembejövő projektek és szolgáltatások közül milyen sok kötődik valami módon hozzánk. Jó érzéssel tölt el, hogy mára fontos szerepünk van a Magyar internetes szolgáltatások piacán. Köszönöm ügyfeleinknek, hogy velünk tartanak. Mert hát, ez a bizalomról szól. Szuper csapatunk is tovább bővült. Köszönöm Nekik a kitartást, a rengeteg munkát és hogy elviselnek (ami nem mindig könnyű). 🙂 Büszkén, izgatottan és továbbra is egy nagy mosollyal az arcomon várok mindent, ami vár ránk.

Nabil

2017

Eljött megint az év vége. Izgalomba és sikerekbe ismét nem volt hiány 🙂 Bár nem dupláztuk az abszolut számokat de mégis sikerült nagy léptékkel növekedni: 2700+ ÜGYFÉL, 1500+ SZERVER ÉS 32 RACKSZEKRÉNY.

A mi kis szervertermünk azóta is csak bővűl, talán Budapest egyik legszebb szerverterme lett. Csak hogy itt nem álltunk meg, Januárba elindítjuk a harmadik helyszínünket a Dataplexbe. Így Budapest 3 legfontosabb adatközpont helyszínén jelen leszünk. Ügyfeleinknek megadva az opciót hogy válasszanak mit honnan szeretnének szolgáltatni, növelve redundanciájukat illetve a hálozati eléréseik lehetőségét.

Ez elmúlt egy évben több mint 1000 új ügyfél szavazott ránk. Kis ügyfelektől egészen a nagyokig. Mindenkinek köszönöm szépen a bizalmat. Talán az egyik kiemeltebb oldal a bud.hu, nagy büszkeség hogy a budapesti repülőtér nálunk működteti a weboldalát. Mindenkép fontosnak tartjuk hogy támogassuk is környezetünket és adjunk vissza is, mi biztosítjuk a Magyar Vöröskereszt megújult honlapjának infrastruktúráját. Ezen partnerségen keresztül szeretnénk adni és segíteni.

Elértünk oda hogy céges értékeket határozzunk meg 🙂 Ügyfélközpontúság, tisztesség, minőség. A három tulajdonság ami mi vagyunk.

Pár ügyfél visszajelzése tükrözi ezt a legjobban:

“Maximálisan elégedett vagyok önökkel, mind a nyújtott szolgáltatás színvonalát mind pedig a supportot illetően. Gratulálok a állhatatos munkájukhoz és az őszinte kommunikációjukhoz, melyek kis hazánkban rendkívül ritka értékek! Remélem még sokáig örömüket lelik munkájukban!”

“A RackForest esetében a saját benyomásaim lenyűgözőek! Bárkivel is egyeztettem, egyeztettünk a cégnél maximális profizmussal, ugyanakkor segítőkészséggel találkoztam. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még bővíteni és plusz szolgáltatásokat igénybe venni, hisz az eddigiek alapján minden: csillagos ötös!

Gratula a csapatnak!”

Ismét bővültünk, kis csapatunk lassan nagy csapat lesz. Köszönöm Nekik azt a rengeteg energiát, törödést és elszántságot amit munkájukba fektetnek.

Továbbra is, büszkén, izgatottan és egy nagy mosollyal az arcomon várom a 2018as évet!

Nabil

2018

Az idei évben is tudtuk tartani bővülésünk ütemét.
Amit elértünk: 4000+ ÜGYFÉL, 2000+ SZERVER, 42 RACKSZEKRÉNY, 3 HELYSZÍN és több, mint félmilliárd forint éves bevétel.

5 évesek lettünk!

Persze ez nem az a nagy szám, mégis szép kerek 🙂 Világot megváltani még nem volt elég, de elég volt arra, hogy megmutassuk, leraktunk már valamit az asztalra!

Elkészült a harmadik helyszínünk a Dataplexben, így Budapest 3 legjelentősebb adatközpont helyszínén jelen vagyunk. Gerinchálózatunk 40Gbps gyűrűvel köti össze a helyszíneket. Magas rendelkezésre állást igénylő ügyfeleink már be is „lakták”. Szervereik mindhárom helyszínen jelen vannak.

Részt vettünk kiállítóként a Dubai technológiai kiállításon, ahonnan sok tapasztalattal tértünk vissza. Egyre közelebb a Dubai helyszínünk nyitása.

Csapatunk már 15 fős lett. Próbálunk felnőni a feladatokhoz, de ez nem mindig annyira könnyű , mint amire számítottam, pedig már vezettem több mint 100 fős csapatot is korábban. Ez most mégis más. A csapat szuper, köszönöm nekik a kitartást és a rengeteg munkát, amit beletesznek.

Továbbra is az Ügyfél a középpontban, és pár kedves visszacsatolás az idei évből:
„Röviden leegyszerűsítve: gyorsaság, profizmus és kiváló minőség. Köszönöm :)”
„Egyszerűbb lett az életünk és jobb a szolgáltatásunk mióta a Rackforest csapatával dolgozunk. Megtaláltuk azt a partnert aki a saját területén hasonlóan dolgozik és gondolkozik mint mi a sajátunkon. Ez egy hosszú barátság lesz! :)”
„Megbízható, stabil, ár/érték arányban a legjobb szolgáltatás, ami
belföldön elérhető.
Maximálisan elégedett vagyok a szolgáltatással minden téren, mindenkinek
csak ajánlani tudom!”

Pár hete meglátogatott minket a Supermicro egyik alelnöke az államokból, és amire felkapta a fejét az volt, hogy mekkora szenvedéllyel beszélek a RackForestről.

“People With Passion Can Change The World”, Steve Jobs.

2019

Az idei évben is tartottuk bővülésünk ütemét.
Amit elértünk: 5500+ ÜGYFÉL, 3000+ SZERVER, 68 RACKSZEKRÉNY és több, mint 750M forint éves bevétel.

Ismét eltelt egy év. Nehézségekkel, örömökkel és elért célokkal.

Kezdve a nehézségekkel: az áprilisi támadás nagy csapás volt, de tettünk lépéseket védelmünk erősítésére. Egyre több szerver van a 3 lokáción átívelő hálózatunkon, ami a hibakeresést lényegesen megnehezíti, illetve bármilyen anomáliának nagyobb a hatása. Gőzerővel dolgozunk a legjobb megoldás kialakításán, szem előtt tartva ügyfeleink kényelmét és a rendelkezésre állás magas szinten tartását.
Victor Hugo utcai termünk áramellátásának kapacitását és rendelkezésre állását megnöveltük. Immár 2 trafó és 2 aggregátor biztosítja a kiszolgálást, ami kimagasló a BIX épületében.
Szervertermeink közötti körgyűrűt bővítjük 40G-ról 100G-ra. Miközben a külföldi sávszélességünket 50G-re emeljük.

Csapatunk folyamatosan bővül, és immár elértük a 22 főt. Nem állunk meg itt, tovább keressük azokat a kollégákat akik szenvedéllyel és lelkesedéssel állnak hozzá minden egyes ügyfelünk kéréséhez.
Fel is kell nőni ehhez, így a szervezet/folyamatok fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ami talán az egyik legfontosabb, hogy kimagasló pontszámot kapott az alábbi állítás: „Büszke vagyok arra, hogy a RackForest-nél dolgozom”. Én is büszke vagyok rájuk. Egy szuper csapat vagyunk!
Ügyfélelégedettség felmérésünk során továbbra is kiváló eredményeket érünk el. Néhány visszajelzés, amit kaptunk:
,,Több, mint 20 éve vagyok a versenyszférában és sok szolgáltatóval dolgoztam együtt, viszont ami az eddigi tapasztalatom Önökkel az példaértékű! Köszönöm!”
,,Precíz, gyors, pontos minden. Kiváló ügyfélszolgálat, ahol nem kell napokat várni a válaszra.

Az ügyfeleink belénk fektetett bizalmának hála, idén is segíteni tudtunk vak gyerekeken, gyerekek oktatásán (Redmenta, számítástechnikai versenyek), Országos Mentő Szolgálaton.

Egyre komolyabb szereplője vagyunk a Magyar szerver szolgáltató piacnak. Nagy meglepetésemre, méltó ellenfele lettünk a T-nek és Invitech-nek. Amire nagyon büszke vagyok. Egész másképp kezel már minket az IT közösség.
Már a nagy fiúk között játszunk. Ebből kiindulva, jövő évben elkezdünk felkészülni az ISO27001-re.

Sok előremutató kihívás, megvalósítandó feladat. De mégis kell egy nagy cél, ami nem kisebb, mint az 1 Milliárd forint bevétel elérése és az ezzel járó „felnőtté” válás.

Sokan kérdezték tőlem, miért nem maradunk ezen a szinten? Hisz sikerült elérni 6 év alatt amit mások 10-15 év alatt értek el.
Mert az álmom nagyobb ennél…

Nabil

2020

Még a nehézségek mellett is tudtuk tartani a 20%nál nagyobb éves bevétel és nyereség növekedést. Amit elértünk: 7000+ ÜGYFÉL, 4000+ SZERVER, 68 RACKSZEKRÉNY, 4 SZERVERTEREM.

Sokat vívódtunk azon, hogy milyen technikai paraméterei legyenek az új salgós gépteremnek, de nem adtuk lejjebb a szokásos RackForest szintnél. Két trafó, két aggregátor, két szünetmentes és redundáns klíma freecoolinggal szolgálja majd ki a salgós gépeket. Így a felszabaduló hely miatt még több rackelhető szervert tudunk elhelyezni a meglévő rackszekrényeinkbe.
A RackForest erre az évre tervezett hálózatfejlesztése újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Lecseréltük a régi 40Gbit/sec MPLS/VPLS alapú gerinchálózatunkat a 3 szervertermünk között 100Gbit/sec VxLAN alapúra és átálltunk az újabb és erősebb CISCO ASR9010 core routerekre is. Itt nem állunk meg, folytatjuk jövőre is hálózatunk fejlesztését. Cél a magasabb rendelkezésre állás és a biztonság, fejlettebb monitoring és védelmi eszközökkel.
Sajnos sok ügyfelünkre hatással volt pandémiás helyzet. Próbáltunk úgy segíteni, ahogy tudtunk ezekben a nehéz időkben. Nem csak a cégekre jött nehéz idő. Nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi felelősség vállalásra, segítenünk kell és segítettünk is. Több millió Ft-al támogattuk az alábbi alapítványokat.
Országos Mentőszolgálat Alapítvány
Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány
Semmelweis II. számú Gyermekklinika
Rejtett Kincsek Down Egyesület
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat – Gyermekrohamkocsi és gyermek-mentőorvosi kocsik működésének támogatása
Magyar Vöröskereszt
Redmenta
Továbbra is az ügyfél van a középpontban. NPS (Net Promoter Score) felmérésünk alapján 81% értünk el, ami rendkívül magas. Sokat is teszünk ennek érdekében, hogy ez így is legyen.
Pár ügyfélvélemény rólunk:
„Szakmaiság, korrektség, és nem utolsó sorban jófejség”
„Gyors problémamegoldás, nem IT-ban dolgozó ember is érti a választ :)”
„Jó ár-érték arány – Szakértő csapat.”
„A legjobbat akartam, már sokat kipróbáltam. 🙂
Egyre több világméretű cég választ minket, minőségünkre és rugalmasságunkra építve. Legyen az világméretű pénzügyi vagy streaming szolgáltató. Ezen felül a Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség meccseit és rajtunk keresztül lehet online nézni.
Csapatunk is folyamatos növekedésben van. Immár elértük a 26 főt. Az új csapattagok sok különböző helyről érkeznek, így támogatva az innováció, a megújulás és a fejlődés lehetőségét. Büszke vagyok mindenkire, nagyon ütős csapat jött össze. Kelleni is fog a jövő évi célok eléréséhez.
Sokat haladtunk a folyamatok bevezetése és optimalizálása terén. Ez cél is volt, illetve a pandémiás helyzet is sok változást hozott, ami a javunkra vált. Kezdetnek megfelel, de még sok munka van előttünk.
Idén sajnos nem tudtuk elkezdeni a ISO27001 es felkészülésünket a korlátozások miatt, de jövőre belevágunk. Salgós gépterem üzembehelyezésével felszabaduló hely még így is kevés a bővülésünkhöz, így megduplázzuk jelenlétünket az Asztalos Sándor utcai helyszínünkön, illetve keresünk Budapesten helyet, ahol megtudjuk építeni az ötödik szervertermünket.
Jövőre pedig a mottó az, hogy tudni kell alkalmazkodni a változáshoz amit a pandémiás helyzet hozott. Nemrég hallottam az alábbit az Airbus CEO-tól “We are making progress… We’ll be back to normal, not the normal of before, but the normal of the future.” Hozzuk ki a legtöbbet a normal of the future-ből 😊
Nabil
2021

2021 sem volt könnyű, de nem csak vettük az akadályokat, hanem le is győztük őket, és tanultunk belőlük. Amit elértünk: 8000+ ügyfél, 5000+ SZERVER, 84 RACKSZEKRÉNY és több, mint 1M forint éves bevétel.

Ahogy eddig, 2021-ben is nagyobbak, erősebbek és okosabbak lettünk. És ezt nagyon köszönöm nektek.
Amit elértünk: 8000+ ügyfél, 5000+ SZERVER, 84 RACKSZEKRÉNY és több mint 1 Mrd forint éves bevétel.
Az ügyfeleink elégedettsége, ami a legfontosabb KPI-unk, továbbra is magas. 2021 sem volt könnyű, de nem csak vettük az akadályokat, hanem legyőztük őket, és tanultunk belőlük. 2021-ben meghatározó, kikerülhetetlen szereplői lettünk a VPS- és bérszerver piacnak. Mégpedig megbízható, professzionális szereplői. Ez azért kiemelten fontos, mert az IT infrastruktúra már közmű, nélküle nincs semmi: nem tudnak dolgozni a kollégák, nem tudnak vásárolni, rendelni a vevők. Nekünk folyamatosan, magas minőségben kell szolgáltatni ezeket, és mi ezt megtesszük, ezért lettünk az egyik legsikeresebb szereplői a piacnak. Köszönöm nektek a professzionális infrastruktúra biztosítását.

2021-ben megszereztük az ISO27001 információbiztonsági irányítási rendszer tanúsítványt is, amely foglalkozik az eszközök, a hozzáférések és az információbiztonsági események kezelésével, a fizikai-, környezeti-, emberi erőforrások és az üzletmenet-folytonosság biztosításával. Meghatározza a kommunikáció és a működtetés szabályait, átláthatóvá teszi a szoftver-, hardverelemek beszerzését, a fejlesztéseket és a karbantartásokat. Ahhoz pedig, hogy ezt fenntartsuk, megfelelőségi vizsgálatokon keresztül állandó visszacsatolást kapunk, a teendőinket pedig figyelemmel kísérik, dokumentálják. Köszönöm a munkát, amit ebbe beletettetek és beletesztek minden nap.

Büszkék lehetünk arra is, hogy támogatjuk azokat a szervezetek, amelyek kiemelten hasznos munkát végeznek. Szerencsések vagyunk, mert ezt megtehetjük (Országos Mentőszolgálat Alapítvány, Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, Semmelweis II. számú Gyermekklinika, Rejtett Kincsek Down Egyesület, Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat – Gyermekrohamkocsi és gyermek-mentőorvosi kocsik, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Redmenta).

A csapatunk igazi, professzionális, ütőképes társasággá vált, és szeretném, ha 2022-ben több időnk lenne egymásra.

2022-ben a fenti mellett kiemelten fontos a hálózati hardening projekt, amitől sokat remélek és szakmailag nagyon izgalmas. Biztosan sokat tanulunk majd belőle. És mivel a RackForest megállíthatatlan, elkezdjük a következő szerverterem építését is, így hamarosan elérjük a 169 rack kapacitást.

Szeretném, ha 2022-ben meghatározó VPS és bérszerver szolgáltatóvá válnánk és megőriznénk a pozíciónkat a hoszting piacon.
Nabil
2022

Kilencedik évünket zárjuk. Nehéz év volt. Sok minden történt körülöttünk. Amit elértünk: 10000+ ügyfél, 6000+ szerver, 100 rack.

Elkészült a Victor Hugo utcai helyszínünkön az új 50 rackszekrényes szervertermünk. Szokásos magas szintű infrastruktúrával (A+B szünet mentes, két trafó és két aggregátor). A hatékonyság itt is a figyelem középpontjában van, freecooling hűtéssel láttuk el, ahogy a meglévő szervertermünket is.

Idén Kft.-ből Zrt.-vé alakultunk át. Fontos mérföldkő ez, hosszú út vezetett idáig. Az új cégforma jobban tükrözi a RackForest nagyságát a piacon. Sok munkát tettünk bele, megérdemeljük.

Előző évben megszereztük az ISO27001 tanúsítványt. Idén is átesünk a megújító auditon. Fontosnak tartom, hogy komolyan véve, szabályokat betartva végezzük a tevékenységünket.

Igény volt, hogy javítsunk a RackForest hálózatán. Nekiálltunk!  

Mi is fontosnak tartottuk, hogy a hálózatunk is olyan professzionális szintű legyen, mint minden más a RackForestnél.  

Indítottunk egy hálózatfejlesztő projektet, ahol kiemelten foglalkoztunk biztonsági, illetve teljesítménybeli kérdésekkel is.

Ennek eredményeként bevezettünk hálózatbiztonság-növelő megoldásokat. Továbbá kicseréltük a meglévő gerinchálózati switcheinket, 16x erősebb processzorral rendelkező Arista switchekre.

Hamarosan bevezetésre kerül a Budapesti Műszaki Egyetem által kifejlesztett DDoS védelem.

Idén is fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást. Megköszönve alázatos munkájukat idén a következő szervezeteknek nyújtottunk támogatást: Országos Mentőszolgálat Alapítvány, Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, Dr Manninger Jenő Baleseti Központ Gyermektraumatológiai Osztály, Vakok Óvodája, Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány, Varázskulcs Egyesület és Rejtett Kincsek Down Egyesületét.

Hova tovább? Oda, ahol a RackForest hazánk meghatározó bérszerver és cloud szolgáltatója. 

Sok termékfejlesztésen át vezet oda az út, de kitartóan haladunk célunk fele.

Nem elfelejtve az alapokat: minőség, rugalmasság, ügyfélközpontúság.  

Köszönöm szépen az ügyfeleinknek azt a sok kedves szót, és az óriási bizalmat amit felénk mutatnak, és amit idén is tapasztaltam az ügyfél találkozók, illetve a szerverterem látogatásoknál is. Számomra ez jelenti az igazi örömöt.

Mi lehet az ideális irány a jövő évre nézve? Vannak akik tartalékolnak, hátha sokkal rosszabb lesz a helyzet, mint idén. Vannak akik pont a növekedési nyomás csökkenése miatt lehetőséget látnak a nagy fejlesztésekre.

Én úgy gondolom, hogy valahol a kettő között van az igazság. Fejleszteni kell, haladni előre, de szem előtt tartva, és készülve a veszélyekre, amik jöhetnek az úton velünk szemben.  

Nemrég voltam klasszikus zenei koncerten és csodáltam azt az összhangot, ahogy játszottak. Minden hangszercsoport egymás közt, illetve a hangszercsoportok egymáshoz képest. Együtt azért, hogy amikor a darab elkezdődik, csodálatos végeredményt nyerjen a sok munka. Rögtön a RackForestre gondoltam, hogy mi is pont ugyanígy, együtt dolgozunk azért, hogy elérjük azt a kimagasló eredményt, amit elértünk az évek során. A bevétel és eredményszámok magukért beszélnek.  Köszönöm a csapatomnak a támogatást. Most lenne az a pillanat, amikor a karmester hátra néz, és megkéri a zenekart, hogy álljon fel.

Nabil

2023

Lassan 2023 végére érünk, ami a RackForestnek egy nagy mérföldkő. A 10. évünket zárjuk!

AMIT ELÉRTÜNK: 13000+ ÜGYFÉL, 7000+ SZERVER, 125+ RACK, 3 HELYSZÍN (6 terem)

Nem is olyan régen volt, amikor alig néhányan ültünk egy kicsi szobában, a régi, elhasznált irodabútoraink között.

Tisztán emlékszem a napra, mikor 2014 január másodikán reggel elsőként beérve az irodába, milyen érzések kavarogtak bennem. Rengeteg befektetetett pénz áll a hálózati eszközökben, a szerverekben, rengeteg lesz a havi kiadás, és egyelőre nincs ügyfél, nincs bevétel. Innen szép nyerni!

Egy hét múlva kezdtek jönni az első megrendelések. Egy kezdő vállalkozásnál mindig az első ügyfeleket a legnehezebb megszerezni. Köszönöm szépen a bizalmukat, örökre hálával gondolok rájuk!

Az első hónapok/évek arról szóltak, hogy mindenki csinált mindent. Ha kellett takarítottam, szervereket szereltem, ticketeztem, domaineztem, majd öltönyt véve elmentem ügyfelekhez. Igazi mindenes. De szerintem ez másképp nem megy az elején.

Éjjel-nappal figyeltünk a riasztásokra, mert azért ez kemény üzlet, ahol számítanak a percek. Itt a bizalomról van szó. Hányszor mondták nekem, hogy OK áthozom hozzátok, de ha baj lesz…

Teljes erőnkkel dolgozunk azon hogy megszolgáljuk ezt a bizalmat.

Ahogy bejött a havi bevétel, újabb szervereket vásároltunk, és így növekedtünk hónapról-hónapra.

Megépítettük az első szervertermünket, majd rá 5 évre a másodikat, tavaly pedig elkészült a harmadik is.

Mindig nehéz üzleti döntés volt, hogy vajon hol van az az ideális minőség szint, ami megfelel az ügyfelek igényeinek, de mégsem szállnak el a költségek. Az elmúlt évek növekedési számai azt bizonyítják, hogy a „prémium szint”, amit megcéloztuk, az egy jó döntés volt.

Az 10 év során a fejlődésünk soha nem állt meg, az idei növekedésünk is több mint 20%-os. A pénzügyi beszámolóink is évről-évre erről tanúskodnak. Azonban ezt nem úgy kell elképzelni, hogy töretlenül mentünk felfelé, hiszen időközben rengeteg üzleti, és műszaki nehézség is akadt, amit gyorsan, rugalmasan, és körültekintően kellett megoldani.

Következő évekre nézve a céljaink nem változtak. Még több profizmussal megerősödve szeretnénk új szegmenseket, és szolgáltatásokat kiaknázni belföldön és külföldön egyaránt.

Köszönöm a több mint 13000 ügyfelünknek a bizalmat, amit nekünk adtak és azokat a kimagasló ügyfélértékeléseket, amiket kaptunk a különböző fórumokon.

Köszönöm a csapatnak a hihetetlen nagy energiát, amit beletesznek a mindennapokban. Tudom, nem könnyű ilyen magasan tartani a szintet, de nem engedjük alább!

Fontosnak tartjuk továbbra is, hogy segítsünk, ahogy tettük ezt az elmúlt 10 évben mindig. Országos Mentőszolgálat Alapítvány, Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat, Országos Baleseti Központ Gyermektraumatológiai Osztály, Vakok Óvodája, Rejtett Kincsek Down Egyesület, Magyar Vöröskereszt, különböző informatikai iskolák támogatása…

Nemrég voltam egy gimnáziumban pályaválasztást segítő előadást tartani az informatikáról, ahol megpróbáltam összefoglalni nekik a lényeget.

„Kinek ajánlom? Az lesz kimagasló, aki alázattal tanul, és szenvedéllyel csinálja. Aki tud összetetten gondolkodni, és precízen alkotni. Aki bírja a nyomást, és erőt merít belőle. Aki jobbá akarja tenni a világot!”

A szenvedély, ami nélkül nem ment volna nekem sem. Nagyon kell szeretni, amit csinál az ember, bár ettől könnyebb nem lesz, inkább nehezebb.

Mert éjjel-nappal ezzel foglalkozol. Folyton próbálod tökéletesebbé tenni.

Sikeres céget építeni nem egy rövidtávú futó verseny, hanem egy maraton. Tudni kell mire vagyunk képesek, és azt az erőt jól beosztani. Mikor kell lassítani, mikor gyorsitani, mikor frissíteni. Hinni benne hogy sikerülni fog, és soha nem feladni!

Nabil

Társadalmi felelősségvállalás

Fontosnak tartjuk, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, infrastruktúrát kihasználva támogassunk civil szervezeteket, kezdeményezéseket. Szeretnénk, ha azok a szervezetek, alapítványok, amelyek céljaival, értékeivel mi magunk is azonosulni tudunk, a lehető legtöbb emberhez tudjanak szólni. Ennek ma az interneten való megjelenés a kulcsa. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani, ehhez biztosítunk domain nevet, megfelelő tárhelyet vagy szervert az alábbi szervezeteknek.

Köszönjük ügyfeleinknek, munkatársainknak, hogy ezt megtehetjük!