Az előző posztban egy kereső-hőskorból származó állítást vettünk alapul. Ez így szól: amennyiben a felhasználónak a kulcsszavak ellenében megmutatjuk a legrelevánsabb oldalakat, a többit elintézi magának. Sokáig jónak tűnt ez a hozzáállás, hiszen a weboldalak a júzerek kiszolgálását tűzték ki célul, így ha a kereső összeköti az embereket a site-okkal, mindenki jól jár.
Ha mondjuk az érdekel minket, 20 évvel ezelőtt hogyan nézett ki a távközlés helyzete Magyarországon, komplett kutatómunkát igényel a kérdés megválaszolása. Egy rakás weboldalt kell átnéznünk, értelmeznünk kell a magunk által felvetett kérdést, darabokra szednünk, majd egyenként utánajárni a válaszoknak. Nem írhatjuk be a keresőbe: “mi volt a helyzet távközlés ügyben Magyarországon?”, hiszen nem várhatunk értelmes választ.
Ehelyett megtanultuk a kérdésünket részekre bontani, és ezek alapján a leghatékonyabb módon kutatni.
Természetesen sosem jó irány, ha a felhasználóknak kell készséget elsajátítani az informatikai eszközök használatához. Így valójában azoknak a nagymamáknak van igaza, akik simán beírnak akármilyen hosszú kérdést, és várják a kész válaszokat: a technikának így kellene működnie. És így is fog – ez az irány.
A Google Hummingbird algoritmus 2013 augusztusa óta működik, és a célja pontosan ez: arra figyelni, amit a felhasználó akar, nem arra, amit betűről betűre leír. A Google kereső részlegének vezetője szerint ez 2001 óta a legnagyobb lényegi frissítés, és fontos változásokat hozhat. Nem szavakat vizsgál egyenként, hanem a szavak teljes kifejezésre gyakorolt hatását is figyelembe veszi, így komplex kérdéseket is értelmezni tud. És az évek során nyilván egyre okosabb lesz.
Mindenesetre a több mint egy évtizedes beidegződéseket nehéz levetkőzni: továbbra sem kezdünk el hosszú mondatokat gépelni a keresőbe. De nem is kell, hiszen a fejlesztésekre tökéletesen rímelnek a hangfelismerő szoftverek, amik mára már szinte megszemélyesítik a keresőket. Gondoljunk csak az Apple Sirijére, a szoftverre, ami humoros válaszokkal is szolgál, ha úgy ítéli meg, hogy a felhasználó próbára teszi az értelmezési képességeit.
A beszéd alapú keresőt egyre több helyen találjuk meg, a Google Voice lehetőségeibe is úton-útfélen belefuthatunk, a hangalapú irányítás, keresés lehetősége egyértelmű trend. A szóbeli interakció, a párbeszéd pedig könnyebbé teszi, hogy ne kulcsszavakat adjunk meg. Furán is hangozna, hogy “Ok, Google, Bing, piaci részesedés, 2012, 2014”. Sokkal természetesebb, hogy “Ok, Google, hogyan változott a Bing piaci részesedése 2012-től 2014-ig?”. És az algoritmusok fejlődésének hála jobb találatot is kaphatunk így, mint a száraz keresőszavak segítségével.
A gyorsan megválaszolható kifejezések evolúciója is szemmel látható. A Quick Answer azoknak való, akik egyértelmű kérdésekre szeretnének néhány szóval vagy egy számsorral megválaszolható adatokat kapni. Hány kiló harmincöt font? Mennyi 65-ször 54? Mikor indul a következő gép Brüsszelbe? A keresők összekötik magukat különféle oldalakkal, szolgáltatásokkal, adatbázisokkal, hogy ne kilencezer találatot ajánljanak a felhasználóknak, hanem a kész választ.
Természetesen az évek során ez a szolgáltatás is két irányban fejlődött: egyrészt perszonalizált lett, személyre szabott, másrészt egyre összetettebb kérdésekre képes kész választ találni, egyre gyorsabban. Van, hogy gyorsabban, mint ahogy a kérdést egyáltalán feltennénk.
A Google például egy ilyen push modellt vezetett be a Google Now szolgáltatással. Ennek a lényege, hogy a felhasználók szokásainak, naptárjának, kontaktjainak és személyes adatainak ismeretében ki lehet találni azokat a kérdéseket, amiket érdemes feltenni. Vajon a munkahelyem felé lesz ma forgalmi dugó? Késik az esti gépem? Milyen programot terveztem ma estére? Ahelyett, hogy a kereső várna arra, hogy ezeket a kérdéseket feltegyék, előre lefuttatja a megfelelő algoritmust, és egy kártya formájában meg is adja a választ. A feledékeny ember ezidáig elővett egy keresőt, és megtalálta, amit keresett. Most már készen kapja, mielőtt egyáltalán elfelejthetné.
De a folyamatos push egy újabb problémát vet fel: a felhasználók túlterhelését. A mobileszközök így is túl sok figyelmeztetést push-olnak nekünk, így egy idő után úgy érezhetjük, nincs is szabad akaratunk, és a kereső diktálja a tempót.
Ebben a végső kontrollt is elveszíthetjük a Google Glassal. Ha ugyanis a szemünk elé tesszük a push értesítéseket, még ignorálni sem tudjuk őket, legfeljebb rendszabályozni.
A Google Glass lehetőségei ennek ellenére elképesztőek. Segítségével a minket körülvevő valóságot használhatjuk a keresések alanyaként. Az arcfelismerést követően az adott személyről kikereshetjük a megfelelő információkat. Az előttünk lévő szöveget, vagy a hozzánk idegen nyelven beszélők mondatait fordíttathatjuk le, és az eredmény real time jelenik meg a szemünk előtt.
De képzeljük el, ahogy az augmented reality, a kiterjesztett valóság a szemünk elé tárul. Nem az okostelefon vagy a tablet kameráját használjuk arra, hogy a különféle POI-kat (Points Of Interest) megtaláljuk. Mindig látjuk, hogy az adott utcában mennyibe kerül a sör, milyen messze van a legközelebbi bevásárlóközpont, vagy az adott szobor kinek az alkotása, és mit ábrázol. A minket körülvevő valóság címkéket és leírásokat kap, és mindezt egy kereső eredménye alapján. Idáig jutottunk attól a ponttól, hogy a web nagy, és kellene valami, ami segít eligazodni.
A következő években ezek a folyamatok tovább haladnak. A keresők szövegértelmezési képességei odáig fejlődnek, hogy hosszú párbeszédeket képesek folytatni a felhasználóval, hogy pontosítsák, mire is vagyunk kíváncsiak. Ugyanilyen fejlett eszközökkel lesznek képesek indexálni a webet, és kiválogatni az értékes és használható tartalmakat, amik jelentős részét Quick Answer segítségével képesek megválaszolni.
A kereső számára a személyes adataink, szokásaink és beállításaink nem csupán egy újabb keresési lehetőségre adnak alkalmat, hanem ez lesz a kereső alapértelmezett kiindulópontja. Mindent azon keresztül vizsgál, hogy a felhasználó, akivel kapcsolatban van, mit preferál, vagy mit tervez a közeljövőben. A szokásaink alapján felvázol magában egy életpálya-modellt – az addigra már rendelkezésre álló információkból, sok millió felhasználó vizsgálatából összeállított több évtizedes adatbázist használva -, így azt is kitalálja, mikor van kedvünk inkább a tengerparton nyaralni, és mikor mennénk inkább bakancsos túrára.
A túraszervező cégek pedig még azelőtt elkezdhetik ránk küldeni a hirdetéseket, hogy egyáltalán megfordult volna a fejünkben, hogy szabadságra megyünk.
Forrás
www.rackforest.hu
www.allthingsd.com
www.en.wikipedia.org
www.google.com
www.google.com
www.youtube.com
