Miért fontos, hogy egy VPS szerver DDR4 RAM-ot használjon?

A DDR4 memóriaszabvány 2014 végén érkezett meg a piacra, hatalmas potenciállal, jövőképpel, és az ilyenkor szokásos izmos árcédulával. Akkoriban, sőt még a tavalyi év második felében is az volt az általános vélekedés, hogy a DDR4 előnyei még nem feltétlenül akkorák, hogy megéri kifizetni érte a magasabb árat. Ez a kérdés a VPS szervereknél is felmerül.

A up-to-date szervertermekbe azonban gyorsan elkezdtek beférkőzni az új modulok, amiket először az Intel Haswell processzorai, majd a Skylake sorozat is támogatott, ezzel is serkentve a váltás iránti kedvet. Itt láthatjuk, hogy várhatóan milyen gyorsan hódítja meg a szerverek piacát (fent), valamint az asztali PC-k piacát (lent) az új szabvány.

Ha mi VPS vagy szerver bérlés szolgáltatást keresünk, sokszor csak annyit látunk a szolgáltató oldalán: x GB RAM. Pedig nagyon is fontos, hogy a RAM elnevezés mögött mit találunk: egy elavult gépparkot, vagy olyan memóriákat, amik képesek lekövetni a következő évek változásait?

_shutterstock_1322515

A DDR3 memóriákhoz képest a DDR4-es modulok több területen is javulást hoztak, és ígérnek. Először is alacsonyabb – 1,5 V helyett 1,2 V-os – feszültséggel működnek, ami közel 35 százalékos javulást hozott a fogyasztásban, ráadásul kevésbé is melegednek. Ez pedig a laptopoknál és a szervertermekben is lényeges szempont, különösen, hogy más alacsony fogyasztást eredményező képességei is vannak.

Persze ez nem lenne elég önmagában. Azonban a DDR4 már a megjelenésekor 2133 Mhz-es órajellel indított, miközben a DDR3 az évek alatt 800-ról 3000 Mhz fölé növelte az órajelét. Az új RAM-ok órajele persze nem jelentett azonnali előrelépést, de előrevetítette, hogy évek alatt hová tudnak eljutni teljesítményben. Hátrányuk volt – és még ma is az lehet -, hogy ezt a teljesítményt magasabb késéssel tudják csak szolgáltatni. Ezt mutatja a memóriamodul neve mellett megadott CL érték, ami azt az időt jelzi, ami alatt a memóriakontrollertől eljut az utasítás a meghatározott memóriaoszlophoz, plusz míg az adat eljut a memóriaoszloptól a modul output pinjeiig. Ez persze csak átmeneti visszaesés volt, a gyártástechnológia fejlődése sokat javított a helyzeten.

Annyi biztos, hogy 2133 Mhz-en nem volt lényegi különbség az előző és az új generáció között. Az igazi előnyök az órajel növelésekor adódtak: 3000 MHz felett a kétcsatornás Skylake DDR4 vezérlő jobb számokat hozott, mint az Ivy Bridge négycsatornás DDR3 vezérlője. Ez mutatja meg, milyen erőt is képviselnek az új modulok.

Persze nem elhanyagolható szempont a memóriaméret sem. A DDR3-asok elméleti méretmaximuma 128 gigabájt volt, míg a DDR4-esek elvileg 512 gigabájtnyi adatot is képesek tárolni. Még elképzelni sem tudjuk, hogy mi lenne képes kihasználni ezt a lehetőséget, de biztosak lehetünk benne, hogy évek múlva visszatekintve inkább azt nem értjük majd, mit nem értettünk ma.

A DDR4-esek ára pedig mára már néhány hónapja elérte a DDR3-asokét, így többé nem lehet kifogás a magasabb ár. Igaz, azóta kissé megint emelkedett a DDR4-es modulok ára, de nem számottevően – a gyakorlat úgyis az lesz, amit más sokszor végignéztünk kifutó szabványok esetében. A DDR3-as piaci ára egyre magasabb, a DDR4-esé egyre alacsonyabb lesz.

Mi tehát azt javasoljuk a VPS és szerver bérlés szolgáltatáson gondolkozóknak: nyugodtan kérdezzenek rá a memória típusára. Amennyiben az DDR3, úgy az a teljes gépparkra ad egy nem teljesen pontos, de közelítő képet. Azok, akik odafigyelnek a szerverek frissítésére, a hardverek tekintetében az iparág változásaira, már többnyire azokat az Intel processzorokat használják, amik esetében a DDR4 RAM-ok használata magától értetődik, főleg a csökkenő árak miatt. A jövő pedig biztató: a piacvezető Samsung már elkezdte a 20 nanométer alatti gyártástechnológia bevezetését, ami gyorsabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá teszi majd a modulokat.

A Rackforestnél a VPS és a szerver bérlés esetén 2133 és 2400Mhz-es, legfeljebb 32 gigabájtos memóriamodulokat használunk, Skylake, Haswell és Broadwell architektúrák mellett, és ahogy tovább fejlődnek az elérhető technológiák, és csökkennek az árak, úgy frissítünk folyamatosan.

SSD Tárhely