Nemrég az AMD-vel szembeni várakozásainkat osztottuk meg a blogunkon. Elmondtuk, hogy miért várjuk az idei szerverprocesszorok bejelentését, és hogy milyen területen lehet számítani az AMD térnyerésére a következő években. A szerverprocesszorok világa szerencsére ismét izgalmas téma lett, az Intel piaci részesedést veszít, így várhatóak valódi innovációk ezen a területen.
Legutóbb tehát az AMD-t vizsgáltuk meg, akik 2019 közepéig ígérték az új EPYC processzorok bemutatását. Az Intel azonban már ki is jött a kínálatával, szinte ráöntötték a piacra a Cascade Lake Xeon Scalable Processzoraikat, amin már bőven látszott az AMD hatása.
Nem véletlen, hogy azt írtam: ráöntötték. Több mint 50 modellt mutattak be a Xeon 8200 és 9200 sorozat között, ami akár össze is zavarhatna minket, ha a legtöbb nem specializált workloadra lenne tervezve. Ha nem lenne elég, amire a processzorok számosságával is utalnak, az Intel az AMD-ügyre rímelve még kiemelte: az adatközpontú világban nem elég, ha a CPU-ra koncentrálsz, muszáj az ezt kisegítő, gyorsító eljárásokra, például az FPGA-kra és – esetükben – az Optane memóriamodulokra is koncentrálni.
Ennek megfelelően bemutatták az FPGA-k (Field-Programmable Gate Array, vagy a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) Agilex családját , amivel főleg az adatközpontokat célozták meg, és amik az AI számára hatalmas mennyiségű adatot képesek feldolgozni. Ezen túl az Optane Data Center SSD modulokat és az Optane DC Persistent Memory modulokat is bemutatták. Az Intel ezzel egyre inkább betör az adattárolási és memóriabizniszbe is az adatközpontokban. Sokan küzdöttek azzal, hogy 2017-ben megértsék, mi is az Optane memória, ami a RAM és a háttértár között, egyfajta pufferként lehet elképzelni, ami akár egy caching szoftverrel párosítva felgyorsítja az adattovábbítást a memória, a tároló és a processzor között. Ma már nem kell magyarázni, mindenki értette, miért tettek erről említést.
És természetesen mindezen modulok az Intel “esernyője” alatt használhatóak ki. Láthatjuk tehát, mire helyezik a hangsúlyt: a processzorok differenciálása, a csatolt eszközök gyorsítása mind olyan előnyökkel járnak, amiket tényleg csak a valódi, a felhasználásra méretezett tesztekkel lehet megismerni, így relatív kevesebbet számít az, amiben az Intel csúnyán elmaradt.
Hogy ez micsoda? A magok száma és legfőképp a gyártástechnológia fejlettsége.
Intel processzor
Az idei AMD procik 7 nanométeres technológiával készülnek idén, az Intel idei modelljei 14 nanométert tudnak csak. Ez óriási lemaradás, amit tetéz, hogy nemrég felbukkantak egy adatbázisban az AMD EPYC szerverprocesszorok való életben futtatott benchmarkjai. Ez alapján lesz 64 magos, 128 szálat kezelni képes processzor, miközben az Intel új Cascade Lake vonalában a maximum 28 mag, 38.5 megabájt L3 cache-sel. Lesz még pár hónap múlva egy Intel Xeon SP Platinum 9200 kiadás, ami 56 maggal és 112 szállal érkezik, és 400 Wattot zabál majd, a megszokott high-end Xeonokhoz képest több mint kétszeres energiát (nem tudjuk, az AMD hány Wattal oldja meg a feladatot).
Az új Xeonok egy része 4,5 terabájtnyi memóriát tud megcímezni processzoronként, 1,5 terabájtnyi RAM-ot és 3 terabájt Optane memóriát. A Meltdown és Spectre sérülékenységekre beépített megoldást kínálnak, ami azért fontos, mert az eddigi megoldások rontották a teljesítményt. Az Intel Deep Learning Boost megoldások pedig az AI workloadokat segítik majd a vektoros számításoknál. Az Intel a fentieken felül bemutatta még az Ethernet 800 adaptereit, amik 25, 50 vagy 100 gigabites adattovábbítást biztosítanak.
Szögezzük le gyorsan: semmit nem tudunk az idei AMD processzorokról, legalábbis nagyon keveset Látatlanban is körvonalazódik azonban, hogy a specifikáció-harcot az AMD nyeri majd, papíron, míg az Intel egyre inkább a processzorok egyedi méretezését és a kiegészítő hardvereket próbálják felvonultatni Santa Clara-i cég ellenében. A tesztekből majd kiderül, mit sikerül összehozni nekik, egymás ellen.
