Szervertermekbe is építhető az Apple új workstationje – Mac Pro

Az Apple a közelmúltban Magyarországon is elérhetővé tette az új Mac Pro gépeket. Noha korábban volt a cégnek rack-kompatibilis gépe, de az XServe 2011-ben megszűnt. Azóta ez az első alkalom, hogy a cég profi szervertermekbe mindenféle átalakítás és utángyártott keret nélkül is beleillő vasat gyárt, noha már egyáltalán nem szervercél lebegett a szemük előtt.

A Mac Pro mindig is a profiknak szánt workstationöket jelentette az Apple kínálatában, de a “profi” elnevezés nem mindig ugyanazt takarta. Ugyanis volt, hogy egy Mac Pro a fotósok, videókészítők kedvelt terméke volt, míg ez a mostani, 2,3 millió forintról induló, 20 millió forint körüli összegig tuningolható workstation inkább nagyobb stúdióknak éri meg befektetésként. Más kategória. Olyanoknak szól, akik tényleg ki tudják használni a Mac Pro képességeit – amiket mindjárt részletezni is fogunk.

Alapvetően kétféle felhasználást képzeltek el a gépnek. Az egyik, hogy egy irodában áll az asztal mellett, és rozsdamentes acél kerekein gurítják körbe, hogy több munkaállomásnál is lehessen használni az erejét, megmutatni vele a rendereket. A másik felhasználás a rack-es verzió, kicsit drágábban, nyilván átdolgozott hűtéssel.

Ugyanis az új Mac Prók hűtésére nagy hangsúlyt fektettek a cégnél. Hatalmas ventilátorokat építettek a kivezető oldalra, ahol egy különös formatervezésű, sajtreszelőre hasonlító fémbuborékokon keresztül távozik a meleg levegő. Nemcsak magukat a ventilátorokat és a ház hőelvezetését vették górcső alá, de magát a Mac Pro által kiadott hangot is nagyon gondosan választották meg. Érdekes módon nem arra fordították a legnagyobb figyelmet, hogy a lehető leghalkabb legyen, hanem hogy az emberi fül számára a legkevésbé irritáló hangot adja ki, akár úgy is, hogy egyébként hangosabb.

Egy szerverteremben erre nem kell hangsúlyt fektetni, ott tényleg a csúcsra járatott processzormagok és GPU-k által termelt hő leggyorsabb elvezetése számít. És van mit elvezetni, főleg ha telepakoljuk a házat. Mert ez a workstation elég szépen bővíthető – nem éppen tipikus Apple-szempont volt ezidáig.

Csak a processzornak jár 300 Wattnyi elérhető energia, az alap nyolcmagos Xeon W-t egészen 28 magos verzióig bővíthetjük. A processzorok pedig alapból 32 GB DDR4 ECC memóriát címezhetnek meg, de a 24 és a 28 magos Xeonok akár kihasználhatják az összesen 12 fizikai DIMM-foglalatba tehető, összesen 1,5 TB memóriát. Igen, itt már a memóriát is terabájtban mérik, ha kifizetjük érte a több mint 9 millió forintos felárat. 6 csatornás a memóriarendszer, akár 140 GB/s memória-sávszélesség érhető el.

GPU tekintetében a legtöbb, amit kérhetünk, két Radeon Pro Vega II Duo, 2 x 32 GB memóriával, így összesen 56 teraflops számítási teljesítménnyel. A kártyákat egy ún. MPX modulba (Mac Pro Expansion) pakolták, és hacsak nem pakoljuk vásárláskor tele, később itt jelentős bővítési lehetőségek vannak. Ebben egy szabványos PCI Express-csatlakozó található, plusz több PCIe-sáv segítségével integrálták a Thunderboltot is. Egy-egy ilyen modul egyenként 500 Wattos kapacitást érhet el, használható plusz videokártya vagy tárhely hozzáadására.

A Mac Pro ugyanis nem állt meg ott, hogy csak Thunderbolt 3-at ajánljon fel bővítésre (abból is van négy a házon, két USB-A és két 10 Gb-es Ethernet mellett), nyolc PCI Express-bővítőhely is rendelkezésre áll, négy dupla, három szimpla szélességű és egy az Apple I/O-kártyát tartalmazó feles hosszúságú bővítőhellyel. Összesen 64 PCI Express-sáv köti össze a processzort és a gép csatlakozóira pakolható eszközöket és kártyákat.

A tárhely pedig kizárólag flash alapú lehet, 8 TB-os SSD is választható, és a tárolót minden esetben egy T2 chip titkosítja.

Sokan túlárazottnak tartják a Mac Prót, mert az alkatrészek árát egyenként vizsgálják, és például pont memóriában könnyen lehet töredék áron kapni elvileg megfelelő modulokat.

Az Apple nem is tiltja ezt, sőt: részletesen leírja, mire kell figyelni, ha másnál veszed a memóriát, és videós segítséget is ad az MPX modulok és a memóriák cseréjéhez. Azonban ha megvizsgáljuk a Windows workstationök árát, amik teljesítményben a Mac Pro felé közelítenek, akkor láthatjuk, hogy nem ritkán még magasabb árat is kérhetnek. Mindenesetre az okos bővítésekkel meg lehet spórolni sok százezer forintot.

Mi várjuk, hogy a rack-változat elérhető legyen, és hogy legyen olyan ügyfelünk, aki nálunk hostingolt Mac Próját használná munkára az irodájában. A sávszélességünk megvan hozzá, hogy a munka zavartalan legyen, és egy ilyen kihívást nagy örömmel vállalnánk fel, már csak a kíváncsiságunk és a kihívások szeretete miatt is.

RackForest szolgáltatások:

Tárhely bérlés

VPS bérlés

Dedikált szerverbérlés

Szerver hoszting

További cikkek:

ProcesszorDDR5