Mikor kell VPS, és mikor osztott tárhely?

Gyakran merül fel a kérdés, hogy tárhely, vagy VPS közül melyik lenne az ideális választás, ebben a kérdésben szeretnénk segíteni.

Azt talán mindenki tudja, hogy mikor van szüksége dedikált szerverre vagy bérszerverre, esetleg ez utóbbiból többre is ahhoz, hogy kiszolgálja a látogatóit, vásárlóit, ügyfeleit. Az viszont sok esetben nem tiszta az ügyfelek számára, hogy mikor elég a tárhely és mikor érdemes VPS-t bérelni, és hogy mi is pontosan a különbség a kettő között.
Abból a szempontból a VPS és a tárhelyszolgáltatás megegyezik, hogy mindkét esetben sok előfizető található egy szerveren, és az előfizetők megosztják egymás között az erőforrásokat. Amiben azonban nagyon is különböznek, hogy az erőforrásokat milyen módon osztják meg, és hogy ennek milyen teljesítménybeli és biztonságtechnikai előnyei vagy hátrányai vannak.

A tárhelyszolgáltatás jellemzően kis forgalmú weboldalak üzemeltetésére és levelezés lebonyolítására alkalmas, míg a VPS keretében látszólag egy saját szervert kapunk, csak az ő számára elérhető memóriával, allokált, mindig elérhető erőforrásokkal, dedikált IP címmel. Míg tárhely esetében a felhasználó egy könnyen érthető és kezelhető felületen mindent beállíthat magának, amire szüksége van – nem szükséges rendszergazda -, addig a VPS-nél ugyanúgy kell eljárni, mint egy saját szerver esetében: operációs rendszert és alkalmazásokat kell telepíteni rá, amikkel sokkal szélesebb lehetőségeink vannak, ráadásul a rendelkezésre álló teljesítmény is nagyobb.

A biztonság is ennek megfelelően magasabb a VPS-nél: míg a tárhelynél elméletileg előfordulhat, hogy ha az azonos szerveren osztozó webhelytulajdonosok közül valakihez betörnek, akkor erőforrás problémát tudnak okozni a tárhelyeket kiszolgáló fizikai szerveren, addig a VPS-nél az egyes előfizetőket, ha fizikai nem is, de egy masszív logikai “fal” választja el. A dedikált IP cím is nagyon fontos lehet: ha a megosztott tárhelyen lévő weboldalak közül bárki olyat tesz, ami miatt egyes szolgáltatók letiltják az adott IP-címtartományt, akkor mi is belekerülhetünk a szórásba, és mások helytelen magatartása miatt mi is felelünk — nem lesz elérhető az oldalunk bizonyos helyeken, amíg fel nem oldják a tiltást. Ha csak a számunkra kijelölt IP címmel dolgozunk, akkor ezért a címért csak mi vagyunk felelősek.

 

rárhely, vps, prémium tárhely

Ennek megfelelően akkor kell VPS-t választanunk, ha

– nagyobb (100 GB feletti) rendelkezésre álló tárhelyet szeretnénk, és/vagy
– alkalmazásokat szeretnénk futtatni, csakúgy, mint egy fizikai szerveren és/vagy
– nagyobb biztonságra van szükségünk és/vagy
– nagyobb teljesítményre van szükségünk, mint amit a tárhely nyújt, de kisebbre, mint egy többprocesszoros, sokmagos rendszer és
– hajlandóak vagyunk a szükséges szoftvereket megvásárolni és telepíteni, frissíteni (tehát mindennemű rendszergazdai feladatot ellátni, vagy azt megbízásba adni), vagy bérelni a szolgáltatótól (a Rackforest ebben az esetben a telepítést és a frissítést is elvégzi helyettünk) és
– saját szervert szeretnénk, mert a tárhely szolgáltatásai kevésnek bizonyulnak, de nem szeretnénk hardveresen is “foglalkozni” egy saját üzemeltetésű, fizikai szerverrel

Mind a tárhely, mind a VPS esetében igaz, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat azonnal megemelhetjük a nekünk szükséges szintre, csak míg a tárhelynél ez korlátozódik, mivel a rendelkezésre álló erőforrások kis mértékben emelkednek, és a hozzárendelhető domain-ek számára korlátozott, addig a VPS-nél a virtuális magok számát (10 magig), a memória méretét (egészen 64 gigabájtig) és a tárhelyet egészen 400 GB-ig is bővíthetjük. De mivel minden rendelkezésre áll az erős, fizikai szerverken, ahol a szolgáltatást igénybe vesszük, csak “el kell foglalnunk” a kihasználatlan erőforrásokat, ezért egyik esetben sem szükséges megvárni a hardvercserét vagy bővítést (legyen az akár olyan csekély, mint az általunk vállalt két óra bérszerver esetében). Éppen ezért szeretik nagyon a VPS-t: nagyon rugalmas megoldás, és egészen sokáig emellett döntenek az ügyfelek, és van úgy, hogy nekünk kell őket nógatni, hogy most már fejlődtek annyit, hogy megérdemel egy erősebb bérszervert az általuk működtetett alkalmazás.
Aki pedig a tárhely és a VPS közötti metszetben maradna, azoknak aranyközépútként ajánljuk új Prémium tárhely szolgáltatásunkat, ami a tárhely kezelhetőségének egyszerűségét és a VPS garantáltan magas erőforrásait ötvözi.

 

RackForest szolgáltatások:

Tárhely bérlés, Prémium tárhely, VPS bérlés, Dedikált szerverbérlés, Szerver hoszting

További cikkek:

Hogyan indítsuk be első vállalkozásunk online megjelenését? – 2. rész – Tárhely

vallalkozas_online_megjelens_weboldal_vps_webtarhely_rackforest