Ne a divat hozza a döntést – IaaS és VPS

Kissé meglepve olvastuk nemrég, hogy Telsyte piackutatása szerint az ausztrál céges környezetben az IaaS (Infrastructure as a Service) előfizetések száma hatalmasat nőtt, és meredek növekedési pályán van. Míg 2014-ben 305 millió dollárt költenek majd várhatóan a felhő alapú szolgáltatásra, addig 2018-ra az éves büdzsék összege elérheti a 650 millió dollárt is.

Nem az a meglepő, hogy a felhő alapú szolgáltatások egyre népszerűbbek. Ez természetes. Még csak az ausztrál céges szokásokat sem hozhatnánk fel okként, hiszen nem ismerjük behatóan az ottani piaci környezetet. Hogy az országban sok-e a 650 millió dollár, vagy kevés, a kivonatolt tanulmány nem ad támpontot vagy összehasonlító értékeket.

Egy biztos: az IaaS duplázni fog a következő években, aminek számos oka lehet.

Lehet, hogy az ottani szolgáltatók tudnak egyre jobb ajánlatokat lerakni az asztalra, esetleg a cégek döntenek önállóan a megoldás mellett. Elkezdik egyre inkább megismerni, mi is az az Infrastructure as a Service.

Mert mi is ez? Tulajdonképpen a legalapvetőbb felhő alapú szolgáltatás, aminek során a sok szerverrel rendelkező szolgáltató fizikai és virtuális gépeket, valamint más erőforrásokat bocsát a megrendelő rendelkezésére. Az erőforrások sokfélék lehetnek, tűzfal, terheléselosztó, tárhelyek, VLAN-ok, például. Az ügyfelek így igényeiknek megfelelően skálázhatják a szolgáltatások méretét.

Az IaaS-t általában a VPS-sel (Virtual private server vagy virtuális privát szerver) szokás összehasonlítani. Míg utóbbi költséghatékonyan bocsát rendelkezésre egy önálló operációs rendszerrel, beállításokkal, memóriával és tárhellyel bíró virtuális számítógépet, előbbi az igényelt infrastruktúrát automatikusan foglalja le, emberi beavatkozás nélkül, hálózatokat , virtuális gépek készletét bocsátja rendelkezésre, de nagyobb szakértelmet is követel: pontosan ismernünk kell az igényeinket, a terheléseket és a szolgáltatásunk minden apró részletét, amit a rendelkezésünkre bocsátott felhasználói felület mellett egy programozási felületen érünk el.

A virtual private server vagy VPS elnevezés arra utal, hogy egy fizikai szerverről több virtuális szervert szolgálnak ki, amiket egyenként, havidíjért cserébe adnak bérbe az előfizetőknek. Szinte ugyanannyi lehetőség áll a VPS bérlők előtt, mintha dedikált szervert vennének igénybe: szoftvert telepíthetnek, önállóan rendelkezhetnek az erőforrásokkal. Logikailag tehát 100 százalékosan elkülönülnek más előfizetőktől, fizikailag azonban nem.

Az ügyfelek nagy része árérzékeny, és ez érthető. Ha nincs szüksége dedikált szerverre, inkább a VPS mellett eszi le a voksát, ami sok esetben a legjobb megoldás. A VPS még a tipikus IaaS áraknál is jóval olcsóbb: a virtuális gépek mellett érvelők fontos érve, hogy általában 20 százalékkal kevesebbet fizetnek, ha a VPS-t választják.

Ez alapján el lehet dönteni, nekünk melyik megoldás a legjobb?
A válasz egyértelmű: dehogy.

Vannak olyan speciális esetek, amikor az IaaS megoldás a legjobb egy vállalatnak. Vannak olyan esetek, amikor a VPS, és van, amikor dedikált szervert ajánlunk az adott igényekhez mérten. A lényeg: mindenkinek, egyenként megvan az ideális, számára tökéletesen passzoló szolgáltatás. Mint ahogy a férfi szabó is egyenként, méretre készíti el az öltönyöket, és nem próbál meg általános szabályokat felállítani, mikor melyik zakót válasszuk.

Visszatérve az ausztrál piacra: lehetséges, hogy a megnövekedett érdeklődés nem racionális döntések, hanem a cloud, a felhő alapú szolgáltatások népszerűsége miatti felfokozott izgalmi állapotot mutatja? Lehet. Nem tudjuk, de el tudjuk képzelni.

2008-ban Larry Ellison, az Oracle társalapítója még a cloud említésekor is teljesen kifakadt. Azt mondta, ez csak egy egyszerű újradefiniálás, olyan szolgáltatásokat nevezünk el divatos kifejezésekkel, amiket eddig is adtunk az ügyfeleknek. Sőt, egyenesen azt állította, hogy a számítástechnikát jobban befolyásolja a divat, mint a női ruhatervezést.

Fontos, hogy mi ne divat alapján hozzunk döntést. Akinek VPS-re van szüksége, ne gondolkozzon felhőben, és akinek IaaS kell, ne próbálja belepasszírozni magát más megoldásba.

Kérjünk segítséget. Beszéljünk a szolgáltató tanácsadóival, és tudjuk meg, melyik öltöny illik ránk. De csak akkor érezzük majd jól magunkat benne, ha ránk passzol, nem akkor, ha első ránézésre jó választásnak tűnt.

Forrás
www.telsyte.com.au
www.en.wikipedia.org
www.cnet.com
www.zdnet.com

SSD Tárhely