Hány 55 dolláros szerver kell, hogy elfuttasson egy weboldalt?

Idén nagy meglepetést szereztek a Raspberry Pi alkotói. Megjelent ugyanis a Raspberry Pi 4, ami egy hatalmas ugrást jelent elődjéhez képest. A minimalista, egyetlen apró alaplapra integrált olcsó számítógép pedig annyira felkészült, hogy akár szervernek is bevethető.

A Raspberry Pi 4 egy masszív frissítés az először 2016-ban megjelent, majd végül utoljára 2018-ban frissített 3-as szériához képest. Először is 2,5-szeres teljesítménynövekedést értek el a processzorral (négy darab Arm Cortex-A72, 1,5 gigahertzen), de ami még fontosabb: akár 4 gigabájt RAM-ot is lehet kérni hozzá, így az elődök legfájóbb hiányosságát befoltozták. Igaz, így már 55 dollár az eleinte 35 dolláros áráról elhíresült számítógép, de ezt is ki lehet azért bírni.

Tesztek szerint a használata során azt lehet érezni, hogy ez már közel van teljesítményben egy átlagos laptophoz, aminél akár 10-20-szor kerül kevesebbe.

Emellett támogatja a 4K-s dekódolást és kijelzőket, egy monitort 60 Hertzen, kettőt 30 Hertzen képes meghajtani 4K-ban. USB 3.0 csatolót kapott, ami fejlődés az elődhöz képest, akár külső SSD-t is ráköthetünk, persze annak tudatában, hogy ilyenkor a csatoló adatátviteli sebessége lesz a szűk keresztmetszet. Mégis, jobb, mint a hagyományos SD kártyás tárolás, amit alapból nyújt a Pi.

És hogy szerverként hogy muzsikál? Természetesen a raspberrypi.org weboldalt Pi 4-esek hajtják meg, a gyártó a hosztingcéggel úgy állapodott meg, hogy kizárólag a saját gépeik szolgálják ki az ide érkezőket. Nem bízták a véletlenre: végül 18 darab gépet állítottak csatarendbe a 4 gigás verzióból, így már csaknem 1000 dolláros értékben pakolták össze a vasat. 72 mag várta a feladatot, 72 gigabájt RAM-mal, mindössze kevesebb mint 100 Wattot fogyasztva, 1/2 U helyen. Így készültek a bemutató napjára.

Végül volt olyan nap, amikor néhány millió oldalletöltést is kiszolgáltak. Kiderült, hogy túlméretezték a rendszert, mindössze négy Pi 4 elég volt a WordPress oldalakra, plusz kettő a statikus tartalomra, és kettő a memcache-re.

“Veszel egy 48 portos switch-et, 48 Pi 4-est, 48 PoE [Power over Ethernet] HAT-et, nagyjából 5000 dollárért, amiért kapsz 192 ARM magot… Ha mikroszolgáltatásokban utazol, így sokkal több értéket kapsz a pénzedért” – mondta Pete Stevens a fent említett hosztingcégtől.

És hogy milyen az operációsrendszer-ellátottság? Alapból a Raspbian 10 rendszerrel adják a Pi 4-et, de megerősítették nemrég, hogy az Ubuntu MATE is érkezik az eszközre. Kérdés, hogy a Windows 10 IoT Core valaha is eljön-e még a Pi-re. 2016-ban még támogatta a Microsoft az eszközt, aztán Pi 3 B+ frissítésnél már kiszálltak a buliból. Most sem látni, hogy dolgoznának az ügyön.

De a fejlődés nem állt meg: egy nemrég kijött firmware frissítéssel megemelték az elérhető overclocking lehetőséget. Míg korábban maximum 1,75 gigahertzig tuningolhattuk a procit, most már 2-ig is el lehet menni. Persze itt már előjön a szilíciumlottó jelensége: minden processzort úgy alkottak meg, hogy stabilan hozza a gyári órajelet, de ezen felül nincs garancia. Hogy végül a gyártás után milyen toleranciára képes a késztermék, az nem kiszámítható, mert a gyártónak nem is kell kiszámolni – így lehet, hogy az egyik processzor bírja a 2 gigahertzet, a másik pedig megbízhatatlan lesz, vagy be sem bootol.

Ha valaki szeretné Pi 4-esekkel kiszolgálni a mikroszolgáltatásait, keressen minket bátran, szeretjük a kihívásokat, és kíváncsiak vagyunk a működő rendszerre magunk is. Tényleg félnie kell mostantól a  szervergyártóknak?

 

RackForest szolgáltatások:

Tárhely bérlés

VPS bérlés

Dedikált szerverbérlés

Szerver hoszting

 

További cikkek:

Hogyan tudjuk kiválasztani, milyen hoszting megoldásra van szükségünk?

 

Melyik tárhelycsomagot válasszam?

 

A kamerádat törik fel legszívesebben a hackerek

 

Miért használjátok azt a webszervert, amit használtok?

 

Apple gépet szeretne szerverterembe pakolni? Gondolja át alaposan!

 

Műholdas Internet: szélessáv mindenhol vs. éjszakai égbolt

 

A KAMERÁDAT TÖRIK FEL LEGSZÍVESEBBEN A HACKEREK