Miért válasszák a cégek a Kubernetes technológiát 2022-ben?

Ahogy egyre többen foglalkoznak a felhőtechnológiával, nehéz kikerülni a Kubernetes, vagy rövidebb nevén K8s fogalmát, a róla alkotott vélemények azonban a cégvezetők és az IT szakemberek körében is nagyon megosztók. Tapasztalatunk alapján egyre többen teszik fel a kérdést, hogy „Miért érdemes manapság a Kubernetes-t használniuk a vállalkozásoknak?”. Ebben a cikkben ennek, vagyis a gyakorlati alkalmazhatóságnak jártunk utána.

Azok számára, akik most ismerkednek a technológiával, előre bocsátjuk, hogy a Kubernetes egy konténer technológiát alkalmazó platform, amiről korábbi blogunkban már írtunk bővebben. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a Kubernetes iránti rendhagyó érdeklődés mögött leginkább a platform gyakorlati hasznossága áll. Azt azonban tudni kell, hogy mint minden informatikai rendszernek, a K8s-nak is meg van a maga felhasználási módja, ami célkitűzést tekintve más és más lehet.

Célunk, hogy ezzel a cikkel alapvető útmutatást nyújtsunk azon vállalkozások számára, akik esetleg már hallottak a Kubernetesről, de még nem vizsgálták meg közelebbről. Most nekik igyekszünk segíteni abban, hogy bemutatjuk, mikor érdemes a K8s technológiát alkalmazni és melyik esetben nem ajánlott.

A Kubernetes divatszó lett az informatikában – de érdemes tudni a mögötte rejlő részleteket is

A hangzatos hívószavak mindenhol körül vesznek bennünket, ez pedig az informatika területén sincs másképpen. Mikor beleszeretünk egy új eszközbe vagy technológiába, különösen hajlamosak vagyunk a megnevezéseik eltúlzott használatára. Ezért van az, hogy egy jól működő új ötlet az IT világban nagyon könnyen divatszóvá válik, mikor teret nyer és egyre többen beszélnek róla. Ez azonban azt a veszélyt hordozza magában, hogy az emberek csak azért kezdik el használni, „mert mindenki ezt használja”, ez pedig a Kubernetes esetében egy nagyon rossz válasz!

Minden informatikai megoldásra igaz, hogy tudni kell, mire használjuk és mit nyújt. Tehát a Kubernetes technológia bevezetése előtt is tisztában kell lenni azzal, hogy ki lesz a felhasználója és milyen szükségleteit hivatott megoldani. A K8s akkor lesz adott személy, vagy vállalkozás hasznára, ha a megfelelő feladatra és a megfelelő kontextusban használja, ahhoz viszont érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni a technológiával kapcsolatos fogalmakat.

Válasszuk el a konténert a Kubernetes-től!

A konténer és K8s fogalmának kettéválasztása kissé bonyolult. A legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, a konténer nem egyenlő magával a Kubernetes-sel! A két fogalom közti összefüggés talán úgy magyarázható a legegyszerűbben, hogy Kubernetes a legnépszerűbb platform a konténereken alapuló megoldások kezelésére és beállítására.

A konténerek önmagukban csak az alkalmazáskódok csomagolásának és kézbesítésének egyik eszközeként szolgálnak, melyek leegyszerűsítik a feladatok munkafolyamatát és a megoldások környezetbe juttatásának műveletét a fejlesztők számára. Konténerek azonban Kubernetes nélkül is számos helyen használhatók, például, ha web alkalmazást építenek rájuk. Ilyen népszerű konténeres megoldás például a Docker.

A Kubernetes akkor kerül képbe, ha a konténereken alapuló megoldás skálázhatóságára van szükség. A K8s kézenfekvő megoldás lehet akkor, mikor több konténerpéldányt kell üzembe helyezni és méretezni, tehát több szolgáltatást kell működtetni egy időben, amiket időközben felváltva kell fel- és leskálázni. Ilyenkor válik kulcsfontosságúvá az orkesztrációs, más néven hangszerelési platform, aminek a Kubernetes jelenleg a leghatékonyabb eszköze.

A lényeg: A konténer a szoftverek csomagolásának és szállításának formája. A Kubernetes pedig egy orkesztrációs platform, amire akkor van szükség, mikor a konténereket nagy méretben, skálázható módon kívánjuk futtatni.


Self hosted Kubernetes – Mikor hiba a saját adatközpontban megépíteni a Kubernetest és mikor indokolt?

A Kubernetes-infrastruktúra saját adatközpontban történő felépítése a legtöbb vállalkozás esetében nem indokolt, viszont vannak olyan szervezetek, melyek alaptevékenysége szükségszerűvé teheti ezt a lépést. Alábbiakban felsoroljuk, milyen vállalati működés esetében indokolt a Self hosted Kubernetes megépítése.

  • Helyi piaci szabályozás – ez a tevékenység nem engedi a nyilvános felhők használatát.
  • Ha a vállalat az infrastruktúra biztosításával foglalkozik – pl. egy adott piacon adatközpont-szolgáltató.
  • Ha a szervezetnek mindenképpen el kell kerülnie az adott szolgáltatóktól való függőséget – geopolitikai okok, piaci verseny stb.

Minden más esetben válasszuk a felhőszolgáltatókat!

Minden más tevékenységet illetően az a legkézenfekvőbb módja a Kubernetes használatának, ha a szervezet választ egy szolgáltatót, aki helyette üzemelteti a K8s infrastruktúrát. Az OpenShift a Kubernetes egyik alternatívája lehet, amely a helyszíni vagy hibrid telepítésre összpontosít, és amelyet a saját IT csapat üzemeltet, azonban pont emiatt kissé bonyolult és nehezebben kivitelezhető megoldás. A legtöbb esetben az a legjobb, ha a Kubernetes szolgáltatást valamelyik felhő platformon futtatja a vállalat. A piacon több jó választás is van platformok területén, mi a RackForest-nél is kínálunk ilyen lehetőségeket.

Íme, ezek lehetnek a legjobb okok a konténeres alkalmazásrendszerek és a K8s platform használatára

  1. A különböző munkafolyamatok során szükség van a rendszer gyors fel- és leskálázhatóságra – Ha a vállalat olyan rendszert vezet be, amely elsősorban az infrastruktúrát és a virtuális gépeket célozza, akkor a K8s a legjobb választás. Ez különösen igaz, ha a vállalat tevékenysége több szolgáltatásból áll, melyeket különböző tényezőktől függően felfelé és lefelé kell skálázni. Ilyen esetekben a konténerek a virtuális gépekhez képest jóval egyszerűbb módot biztosítanak az alkalmazások méretezésére.
  2. Amennyiben az Ön alkalmazása több, független szolgáltatásból áll, és ezeket nagy méretben kell tárolnia – Ebben az esetben a Kubernetes-hez hasonló megoldással rendelkező rendszerek kezelése könnyebb, mint a hagyományos infrastruktúra alkalmazása. Ennek oka egyszerű, hisz ez esetben a konténerkezelés mellett további segítséget kínál a Kubernetes API is, amely lehetővé teszi az erőforrás-kiépítéssel és -kezeléssel kapcsolatos számos feladat automatizálását is.
  3. Rugalmasság a konténer alapú munkához – A Kubernetes természetesen abban a legjobb, amire eredetileg készült, a konténerek munkafolyamatainak fenntartásában és a terhelés rugalmas elosztásában. Ha a kódot konténerben szeretnénk futtatni, a K8s nagyszerű munkát fog végezni a konténerpéldányok és pod-ok kezelésében, valamint abban, hogy megőrizze a rendszer hatékony működését.
  4. Munkafolyamatok felhőbe történő átköltöztetésének előkészítése – A Kubernetes technológiára való építés kiváló módszer lehet a felhőre való jövőbeni átállásra, amennyiben pillanatnyilag konténere még helyszíni infrastruktúrával dolgozik, amit egyelőre nem tud a felhőbe költöztetni. A migráció természetesen ebben az esetben sem lesz teljes mértékben zökkenőmentes, viszont sokkal egyszerűbb lesz, mint virtuális gépekről, vagy közvetlen infrastruktúráról váltani felhő IaaS rendszerbe.
  5. Következetes telepítés irányítás – A Kubernetes-telepítésnek egyik nagy előnye, hogy az API-kon keresztül biztosított környezet deklaratív állapotán alapul. Ennek a deklaratív állapotnak köszönhetően a fejlesztés a megfelelő DevOps gyakorlattal és CI/CD-folyamatokkal az alkalmazás kívánt állapotának leírására, szükség esetén pedig a gyors telepítésekre vagy visszaállításokra koncentrálhat.

Hamarosan folytatjuk a 3-ik, egyben utolsó epizóddal!

cloud rendszerek